A világomban azaz abban amit megélek másokkal az az aktuális jelenem. Mindenki akivel beszélgetni szeretnék bezár előttem és úgy érzem magam, mint egy cellában. Vajon ez normális? Egyáltalán mi a normális. Abból kiindulva, hogy minden azzal a céllal történik, hogy minket építsen, ezt a hozzáállását a világnak nem tudom hova tenni. Tényleg csak a kispadról kellene figyelnem mindent és nem szólni? Valószínűleg nem azokra a dolgokra, emberekre, kapcsolatokra kell most figyelnem amik elérhetetlenek. Amit hoztam magammal ebben az életben az nagyon nem engedi a kispadot. Mindig egyedül voltam és kellett megoldanom mindent az életemben. Mindig a legjobb tudásom szerint, ami most nem elég. Viszont szükséges-e tényleg megtalálni azt a skill-t, amivel, vagy amitől mindenki oda lesz, vagy csak legyek? Mostanában azzal "játszom", hogy csak akkor beszélek, ha kérdeznek. Nem igazán kérdeznek, így nem kell beszélnem sem. Párom sem tud mit mondani erre. Max kérdezi, hogy rossz kedvem van-e. Nincs, csak figyelek. Na de miért is alakult ez ki? Talán kiderül...
Amit én látok a világban az az, hogy mindenkit irányít a saját karmája/nyomora (sajnos szebb szó nincs rá). A világ szabályainak meg kell felelnünk, mert egy látszólagos biztonságot szeretnénk megélni minden nap. Szeretnénk olyan dolgokat hinni amiket belénk programozott az élet. Ez vagy egy előző. Látni egy szemüvegen keresztül amit még véletlenül sem merünk levenni, mert a fény vakítana amit akkor elénk tárul. Mindig elcsodálkozom azon amikor azt hallom paradicsom és hogy az milyen jó. Mikor minden másodpercben meg tudod élni, ha leveszed a szemüveged.
Ebből jön a kérdés. Hogyan lehet látni? Szeretettel fordulni minden felé amit tapasztalsz, mert érted van.
Van egy belső egyensúly, amit ha valami kizökkent akkor egy karma aktiválódott és meg kell élned azt az érzést. Én úgy tapasztaltam eddig, hogy az az érzés ami ilyenkor feltör a megfelelő erősséggel fogja magát éreztetni. Pont ennek a forrását a legelső "bemutatkozását" érdemes keresni. Legtöbb durva élmény a családban történik (de mindenkinek ott, ahol azt vállalta), mert ott formálódunk. Ahol kaptad a jeleket amiket befogadtál és igaznak ítéltél meg kb. 7 éves korodig azok határoznak meg a legjobban tehát oda kell visszamenni sokszor. Természetesen semmi sem kötelező. Nem kell megélni a pillanatot, de akkor vegetálsz.